Podolski az Arsenalhoz igazol?
A német Bild című napilap értesülései szerint Lukas Podolski, az 1. FC Köln német válogatott futballistája az Arsenalban folytatja pályafutását nyártól.
A német Bild című napilap értesülései szerint Lukas Podolski, az 1. FC Köln német válogatott futballistája az Arsenalban folytatja pályafutását nyártól.
José Mourinho, a Real MAdrid trénere a Rayo Vallecano elleni győzelem után Londonba látogatott feleségével, és ha ott volt, vett egy lakást. Az angol sajtó nem is hagyta szó nélkül.
Kassai Viktor tegnapi teljesítményét elismerik az újságírók is, és a csapatok sem reklamáltak téves ítéletek miatt. A magyar bíró igyekszik észrevétlen maradni a mérkőzéseken, ez a fajta játékvezetés pedig mindenkinek tetszik - írja a magyar bíróról a játékvezetők munkáját meccsről meccsre elemző worldreferee.com.
Az AC Milan a vártnál jóval könnyebben, 4-0-ra hozta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzését az angol Arsenal FC ellen, a San Siróban. Kevin-Prince Boateng a Barcelona után a londoniak ellen is villant, a brazil Robinho duplázott, Zlatan Ibrahimovic tizenegyese pedig mindent eldöntött. Arséne Wengeren és csapatán a szünetben becserélt legenda, Thierry Henry sem segített, aki így négygólos vereséggel búcsúzott a londoni klubtól, alighanem most már végleg.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek legizgalmasabb összecsapásának ígérkezik az AC Milan - Arsenal találkozó, ahol egy legenda, az idő közben szakállt növesztő 34 éves Thierry Henry búcsúzik, a találkozót pedig a világ legjobb bírója, a magyar Kassai Viktor vezeti. Előtte az eddig a BL-ben csak vergődő orosz Zenit Szentpétervár, melyben Huszti Szabolcs csak epizódszerepet kap, a portugál Benficát fogadja.
Az Arsenalnak nem sikerült meghosszabbítania Thierry Henry kölcsönszerződését, így a londoni futballklub legendás támadója február 16-án visszatér az amerikai profi ligában (MLS) szereplő New York Red Bullshoz.
Az Arsenal a visszatérését követően első mérkőzésén pályára lépő Thierry Henry góljával 1-0-ra legyőzte a Leeds United együttesét az angol labdarúgó FA Kupa harmadik fordulójának hétfő esti összecsapásán.
Hivatalossá vált, hogy Thierry Henry két hónapra kölcsönjátékosként visszatér korábbi sikerei színhelyére, Londonba, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenalhoz.
A londoni metróvezetők tervezett sztrájkja miatt 24 órával később kerül sor a hétfőre tervezett Arsenal-Wolverhampton Wanderers mérkőzésre az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.
Sajtóértesülés szerint az Arsenal 16,5 millió euróért kész eladni Andrej Arsavint korábbi klubjának, az orosz labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenitnek.
A londoni metróvezetők tervezett sztrájkja miatt elképzelhető, hogy az Arsenalnak és a Chelsea-nek is el kell halasztania jövő hétfői mérkőzését az angol labdarúgó-bajnokságban.
Elképesztő potyagólt kapott a már biztos továbbjutó Arsenal a Bajnokok Ligájában. Miután cserekapusa előbb önfeláldozóan fejjel mentett, érthetetlen módon nem kézzel, hanem lábbal próbálta meg kivédeni az ismétlést.
Állkapocscsonttörést szenvedett Sven Bender, a Borussia Dortmund labdarúgója az Arsenal elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Cesc Fábregas bevallotta, hogy azért igazolt az Arsenal csapatából az FC Barcelonába, hogy végre trófeákat nyerjen, mert az angol csapatban erre szinte semmi esélyt nem látott.
Mint általában lenni szokott, az átigazolási időszak utolsó órái a legaktívabbak, és több nem várt szerződés is ilyenkor köttetik. Tegnapi cikkünk azt elemezte, mire várhatunk még, ma megnézzük, mi lett belőle.
Az angol élvonalban szereplő Arsenal leigazolta André Santost, a Fenerbahce brazil válogatott futballistáját.
Szeptember 1-jén vége az átigazolási időszaknak, így Európa élcsapatai még egyszer begyújtották a rakétákat, a tulajdonosok számolni kezdték a pénzüket, hátha az utolsó pillanatban erősíteni tudnak a kereten.
Száztizenöt éve, 1896-ban kapott utoljára nyolc gólt bajnoki mérkőzésen az Arsenal, és az élvonalban ilyen csúfság most először fordult elő a patinás labdarúgóklubbal.
Az utolsó öt csapat is kvalifikálta magát az UEFA Bajnokok Ligája főtáblájára, így - a Fenerbahce hazai botránya miatt ugyan csak majdnem, de - kialakult a 32-es mezőny. Az Arsenal 0-1-ről fordítva győzött Udinében és továbbjutott, Szabics Imre csapata, a Videotont kiverő Sturm Graz viszont vereséget szenvedett hazai pályán, és lecsúszott a kupasorozat további küzdelmeiről.
Utolsó játéknapjához érkezett az UEFA Bajnokok Ligája selejtezősorozata, csütörtök estére kialakul a főtábla 32-es mezőnye. A tegnapi nap hőse a magyar Köteles László volt, aki a tizenegyes-párbajban két büntetőt is hárítva továbbjuttatta csapatát, ma újabb nagy csaták várhatók, különösen Olaszországban.